Első borzongásom voltál.
Álmaimból kibontogattál,
szirmaim érezhessék a napot.
De a nedvek, az illatok,
a perzselő meleg
angyalszemérmem
eldobatták velem.
Szálfa erővel
nézted száradásom.
Ő megelégelte,
derekam törte,
hajlongtam -neki hiába-
körbe-körbe.
Ő fájdalmában,
én szégyenemben sírtam,
gyónásomba dühe
bele-belevillant.
Hogy elfordult tőlem,
kérésedre tette.
Gyengéden öltöztetsz
abba, ami maradt
(némi reményzöld
a kérges felszín alatt)
és helyettem felejted,
hogy jéggel vert világban
maradtunk meg ketten,
hogy angyalnak születtem,
mégis ringyó lettem.