Az égbolt kifeszült tükrén felragyognak,
mint megannyi lámpás,
a hideg űr fénylő csillagai.
didergő éjjeleket ültetve a küszöbre,
s nyirkos nyálát csorgatja a hajnal,
még kopogó léptek ülnek az avaron,
melyet szivárványra festett az Ősz-piktor,
s konok vigyorral az arcán,
megtépett, földre tepert a szél.
Halott ként hallgatnak,
s csupaszra vetkeznek a fák,
még tar ágaikat az ég felé emelve,
utolsó vágy-imát susognak a ködbe,
de nem hallja senki őket,
hisz eljött újra a rideg hóhér,
könnyeket fakasztva mindenhol,
s jégvirágok nyílnak ablak-sírok tükrén.
10 hozzászólás
Szeretem a jégvirágok karcolatát. Sokáig képes vagyok gyönyörködni bennük, és sajnálom amikor leolvadnak… de az is múlandó. Megverseltem már én is:-) Szép képeket használtál a vesedben Tünde!
Szeretettel:Marietta
Drága Marietta!
Csodálom a Jégvirágokat, hisz nincs két egyforma köztük és talán az "életük" rövidsége teszi őket oly meséssé…
Szeretettel láttalak: Tünde
Szép vers! Élethű "beszédes képek". Tetszett!
Üdv.: Rudy
Köszönöm, hogy olvastál kedves Rudy!
Szeretettel láttalak: Tünde
Drága Tünde!
Nagyon szép a versed! Az utolsó sor különösen! Gratulálok!
szeretettel-panka
Drága Pankám!
Mindig jól esnek szavaid!
Köszönöm, hogy olvasol…
Szeretettel ölellek: Tünde
Nagyon tetszik:)
Gratulálok e remek versedhez!
Szeretettel olvastam:Pityu
Kedves Pityu!
Mindig örülök, ha benézel…
Szeretettel láttalak: Tünde
Kedves Zuzmara!
Gyönyörű vers! Képeiddel elém festetted a késő őszt, a hűvös éjszakákat, a jégvirágos ablakokat.
Gratulálok, öröm volt olvasni soraidat!
Szeretettel: Zsóka
Aranyos vagy kedves Zsóka!
Szeretettel láttalak: Tünde