Johann Gottfried Herder: Das Lied des Lebens / Az élet éneke

Johann Gottfried Herder:
Das Lied des Lebens

Flüchtiger als Wind und Welle
Flieht die Zeit, was hält sie auf?
Sie genießen auf der Stelle,
Sie ergreifen schnell im Lauf:
Das, ihr Brüder, hält ihr Schweben,
Hält die Flucht der Tage ein,
Schneller Gang ist unser Leben,
Lasst uns Rosen auf ihn streun!

Rosen, denn die Tage sinken
In des Winters Nebelmeer;
Rosen, denn sie blühn und blinken
Links und rechts noch um uns her.
Rosen stehn auf jedem Zweige
Jeder schönen Jugendtat.
Wohl ihm, der bis auf die Neige
Rein gelebt sein Leben hat.

Tage, werdet uns zum Kranze,
Der des Greises Schlaf umzieht
Und um sie in frischem Glanze
Wie ein Traum der Jugend blüht!
Auch die dunkeln Blumen kühlen
Uns mit Ruhe, doppelt süß;
Und die lauen Lüfte spielen
Freundlich uns ins Paradies.

(1787)

Johann Gottfried Herder:
Az élet éneke

Tűnőbb, mint a hullám s a szél,
Szökő időt mi tart fel?
Egyből fogyasztva jó a kéj,
Élvezkedni futva kell:
Jó testvér, ettől lebegünk,
Napjaink úsznak az árral,
Gyors rohanás az életünk,
Hintsük tele rózsával!

Rózsát, mert sok napunk merül,
Tél nyeli el, ködtenger;
Rózsát, mert virágzik, derül,
S körbevesz, mint ellenszer.
Rózsa jelzi érett korig
Ifjú minden szép tettét.
Boldog az, ki az alkonyig
Tisztán élte életét.

Napokból koszorú legyen
Aggastyán álma körül,
S megújuló fényszigeten
Álmának, mint ifjú, örül!
Még sötét virág is lehet
Megnyugtató, édes béke;
És a langyos lég átvezet
Paradicsomi létbe.

(1787)

(fordította: Tauber Ferenc)