Johann Wolfgang Goethe:Die Spinnerin

Die Spinnerin

Als ich still und ruhig spann,
Ohne nur zu stocken,
Trat ein schöner junger Mann
Nahe mir zum Rocken.

Lobte, was zu loben war, –
Sollte das was schaden? –
Mein dem Flachse geleiches Haar,
Und den gleichen Faden.

Ruhig war er nicht dabei,
Ließ es nicht beim alten;
Und der Faden riß entzwei,
Den ich lang erhalten.

Und des Flachses Stein-Gewicht
Gab noch viele Zahlen;
Aber ach, ich konnte nicht
Mehr mit ihnen prahlen.

Als ich sie zum Weber trug,
Fühlt’ ich was sich regen,
Und mein armes Herze schlug
Mit geschwindern Schlägen.

Nun, beim heißen Sonnenstich,
Bring’ ich’s auf die Bleiche,
Und mit Mühe bück’ ich mich
Nach dem nächsten Teiche.

Was ich in dem Kämmerlein
Still und fein gesponnen,
Kommt -wie kann es anders sein? –
Endlich an die Sonnen.

Johann Wolfgang Goethe

A fonólány

Mikor csendben fontam én
Gondokat félretéve,
Oda jött egy szép legény
Rokkám közelébe.

Mit látott, mindent dicsért, –
Rosszra ki gondolna? –
Dicsért szép szál hajamért,
Azt megsimogatva.

Ám de hozta rám a vészt,
Nyugalmam elűzte,
A fonalam szakadt szét,
Kézrángást nem tűrte.

És a szálat húzó kő
Össze is kuszálta;
Én meg a butuska nő
Csak tűrtem ziláltan.

Takácshoz hogy mentem én,
Has tájt mozgást érzek,
Dobban szívem, a szegény,
S gyors ütéstől félek.

Jött forró nap lángolás,
Ruhát kiterítem,
Később tóban hajlongás
Keseríti éltem.

És amit a kis szobán
Magamnak megfontam,
Kilenc hónap telt le tán,
Én világra hoztam.

Szalki Bernáth Attila