Johann Wolfgang von Goethe:Das Göttliche

Das Göttliche

Edel sei der Mensch,
Hilfreich und gut!
Denn das allein
Unterscheidet ihn
Von allen Wesen,
Die wir kennen.

Heil den unbekannten
Höhern Wesen,
Die wir ahnen!
Ihnen gleiche der Mensch!
Sein Beispiel lehr uns
Jene glauben.

Denn unfühlend
Ist die Natur:
Es leuchtet die Sonne
Über Bös und Gute,
Und dem Verbrecher
Glänzen wie dem Besten
Der Mond und die Sterne.

Wind und Ströme,
Donner und Hagel
Rauschen ihren Weg
Und ergreifen
Vorüber eilend
Einen um den andern.

Auch so das Glück
Tappt unter die Menge,
Faßt bald des Knaben
Lockige Unschuld,
Bald auch den kahlen
Schuldigen Scheitel.

Nach ewigen, ehrnen,
Großen Gesetzen
Müssen wir alle
Unsreres Daseins
Kreise vollenden.

Nur allein der Mensch
Vermag das Unmögliche:
Er unterscheidet,
Wählet und richtet;
Er kann dem Augenblick
Dauer verleihen.

Er allein darf
Den Guten lohnen,
Den Bösen strafen,
Heilen und retten,
Alles Irrende, Schweifende
Nützlich verbinden.

Und wir verehren
Die Unsterblichen,
Als wären sie Menschen,
Täten im großen,
Was der Beste im kleinen
Tut oder möchte.

Der edle Mensch
Sei hilfreich und gut!
Unermüdet schaff er
Das Nützliche, Rechte,
Sei uns ein Vorbild
Jener geahneten Wesen!

Johann Wolfgang von Goethe

Az isteni ideál

Légyen minden ember
Jó, nemes, segítő!
Mert csak egyedül ez
Különbözteti meg
Minden élőlénytől,
Mindtől, mit ismerünk.

Üdv magasztos lénynek,
Aki ismeretlen,
Akit csak sejtünk!
Néki: ember; ember!
Példája tanítson,
Az emberben hinni!

Mert lásd, érzéketlen
És vak a természet,
Szórja fényét a Nap
Jóra és gonoszra,
Bűnözőkre éppúgy,
Mint a legjobbakra
Néz a Hold, a csillag.

Szélvész meg áradás,
Mennydörgés, jégverés,
Tépázza útjukat,
Megragadják mindet,
Bárhogy is sietnek,
Egyformán elérik.

És a szerencse is
Vakon végzi dolgát,
Kiragad tömegből
Ártatlan fiúcskát,
Majd hideg közönnyel
Bűnöst is jutalmaz.

És öröktől fogva
Íly nagy törvény szerint
Kell mindannyiunknak
Földi ténykedésünk
Szűk körben végezni.

Kizárólag ember
Próbál lehetetlent:
Különbséget tenni,
Választ’ni, bírálni;
Képes létezésnek
Cél, értelmet adni.

Mert csak neki szabad
Jót megjutalmazni,
Rosszat megbüntetni,
Gyógyít’ni, menteni,
És minden tévelygőt
Jó útra terelni.

Hát tiszteljünk minden
Bölcset, halhatatlant,
Bár lenne egy ember
Ki nagyban művelné,
Azt, mit jók kicsiben
Tesznek, vagy próbálnak.

Légyen jó az ember,
Segítőkész, nemes!
Lankadatlan téve
Hasznost, mi igazság,
Példának véve az
Isteni ideált.

Szalki Bernáth Attila