Akárha ezer év óta
csak az ablak előtt ülnék –
bámulva, mint futnak messze
a tarka-barka hónapok.
Olybá’ tűnik, nem változik
semmi, állóképpé simult
a világ (talán csak a szél)
rázza jobban az ablakot.
Én csak ülök, míg elvonul
előttem az összes évszak –
a tavasz összekacsint a
nyárral, az ősz télbe rohan;
szemem nem látja, csupán
az udvaron a juhart, mi’
kitartón állja a dúlást,
öltöz’, s vetkőzik hangtalan.
Gyönyörködöm. Karcsú törzsén
láthatón’ nem fog az idő,
tömött lombjában rabbá lesz
a tolakodó napsugár.
Most épp bíborban tetszeleg,
súlyos hajába az ősz lop
óaranyat, lába előtt
elfekszik az idei nyár.
Apránként vetkezik, mint kacér
asszony – a látvány fogva tart
ha nézed -, szél karol bele,
mint kipróbált, régi szerető.
S míg csöndben hullatja ezer
levelét, lassan elenyész –
átöleli az elmúlás,
mint halottait ősi temető.
2005. október 5.
6 hozzászólás
Tetszett ez a versed is Netelka, különösen a 3. és 4. versszak. Gratulálok.
Üdv.: Túri I.
Nagyon szép!
Benne van az egész élet!
Gyönyörű, nagyon képszerű! És színekkel teli, jól kezeled az ecsetet! Ami furcsa volt egy kicsit, azok az aposztrofált szavak: mi’ , öltöz’ , láthatón’ . Szerintem semmi szükség az aposztrof jelekre, anélkül is mindenki érti, és kicsit olyan, mintha cinkossá tennéd az olvasót, azáltal, hogy olyan szavakat használsz, amik nem teljesen felelnek meg a magyar nyelv konvencióinak, ő mégis megérti.
De egyébként tényleg nagyon jó lett.
Üdv
Zsázsa
Elgondolkodtató, amit mondasz… lehet, hogy kiszedem az aposztrofokat. Köszönöm az észrevételt és az elismerést is 🙂
Nekem is nagyon tetszik. Szerintem semmi baj nincs azokkal a szavakkal, bár nem értek hozzá, sztem inkább régiesek, mint helytelenek. 🙂 És sztem is kiszedheted nyugodtan az aposztrofokat, így kicsit sturm und drangos 😀 Na jó. Azt azért mégsem. 🙂
Kösz, Vándor. Szerintem sincs gond az aposztrofokkal ebben az esetben.