Tomboló nyár hevén,
eltévedt idő kukucskál,
beborult ég alján,
eső jön szél szárnyán.
Villámlován vágtat,
kertek földjére homályt kiállt,
sír-rí minden bimbódzó virág,
sárba boruló szirmukon,
csendes halál jár.
Fáznak a nappalok
s az éjszakák,
az utcát viharok járják,
júliusi ősznek sehol nem leled honát,
csak megkergült természet
küldte hozzánk korcs fiát,
ki, bekopogtat házak ablakán,
s a kéményekbe vígan bujkál,
de pajtást sehol sem talál.
Síró felhők jönnek, mennek,
tüzes nyár nyomára vizet hintve
szivárvány emlék lesz
a perzselő napsugár,
hiányát reszketi minden szív,
hisz’ illatok nélkül nem élhet
csillagok alatt született lény,
mert az életnek úgy kell a fény.
6 hozzászólás
Érdekes megoldású verset hoztál, zuzmara. Már a cím disszonanciája felkeltette az érdeklődésemet. A versben sok olyan képet olvashattam, ami elgondolkodtatott, szemléletességével hatásosan erősítette a hangulatot bennem. A záró sorokkal szélesre nyitottál, másik értelmezésbe vittél.
aLéb
Kedves Béla!
Örülök, hogy olvastál! 🙂
Tudod, tavaly Júliusban íródott ez a pár gondolat, amikor pár napra olyan őszies idő lett…
Köszönöm szavaid!
Szeretettel láttalak: Tünde
Drága Tünde!
Ilyen júliusom nekem is volt 🙁 remekül zártad a végét!
szeretettel-panka
Drága Pankám!
Azt hiszem sokunkat érintett ez 2011.-ben a Júliusi ősz…
Szeretettel láttalak: Tünde
A július is lehet valóban hideg, és nem az időjárás feltétlenül az oka. Voltam én is úgy, törölgettem a homlokomat, és belül majd meg fagytam. Kettősség … van ez így.
Szeretettel:Marietta
Drága Marietta!
Valóban van ez így…
Köszönöm, hogy olvastál! 🙂
Szeretettel láttalak: Tünde