Fekete ruhában vonuló emberek,
az út szélén vén kutya szendereg;
még pár perc, és föld takarja a testet.
Elindul a gyászmenet, lassan halad,
sötét masszaként hömpölygő emberáradat
követi a furcsa, szürke árnyakat;
a halál arat.
Tompán koppanó földdarab,
súlytalan zuhanó, piros rózsaszál;
emberfőkről lekerül a kalap,
a távolban gúnyosan kacag a halál.
8 hozzászólás
Sztem nem abszurd, nagyon is érthető, jól megjelenik minden, nem kell tippelgetnem melyik mondat mit akar. Nekem bejött!!! Üdv: én
Kedves Bödön!
Igazad van, irodalmi szempontból nem biztos, hogy az abszurd a megfelelő kategória a vers számára. Én azonban a "kacagó halál" jelenléte miatt – amely, valljuk be, mégiscsak abszurd egy picit 🙂 – úgy gondoltam, hogy az abszurdba inkább beleillik, mint az elmúlás kategóriába. Köszönöm, hogy elolvastad, és köszönöm az értékelést.
Szeretettel: Marianna
Kedves Marianna!
Kicsit hülyén jön ki, ha ezekre a sorokra azt írom, hogy érdekes gondolatok, de hirtelen jobb nincs az elmém tarsolyában.
Megragadtad az élet egyik pillanatát, azonban a lét folytonos.
"még pár perc, és föld takarja a testet." – a lélekre lehetetlen rögöket vetni.
Örömmel olvastalak, üdvözletem!
Kedves Eferesz!
Köszönöm, hogy olvastad és értékelted a versemet, és köszönöm kedves szavaid.
Szeretettel: Marianna
Szia Mariann!
Bizony, a Halál már csak ilyen.
Neki is dolgoznia kell, ha élni akar! 🙂
Szemléletesen írtad le egy temetés menetét.
Tetszett.
Szeretettel: dodesz
Kedves Dodesz!
Köszönöm, hogy elolvastad a versemet. 🙂
Szeretettel: Marianna
Nagyon jo vers, egyedül a megismetelt "fekete" szot cserelnem….Fekete ruhaban, Fekete masszakent….az egyik lehete sötet, vagy "szenszinü" masszakent,…
Ettöl függetlenül remek iras,
H.
Kedves Hayal!
Köszönöm, hogy elolvastad a versemet, és köszönöm az építő hozzászólásodat. A blogomon már ki is cseréltem a szót, valóban sokkal jobban hangzik, nem is értem, hogy nem tűnt fel a szóismétlés. Talán "túl belülről" jöttek a gondolataim.
Szeretettel: Marianna