kaleidoszkóp

ma éjjel
elindultak a fák
városi varjak
üvöltésem
halott csendbe zárják
rád gondolva
borédes
impressziók közt
hárfám pihen
ezüstfeketében
a már késő

és nekem nem maradt más
mint hajnal előtt
megérinteni az eget

*

sokszor feltör az emberből
az egyszer
holdárnyékban
hiába szép szavak áttűnése

rozoga lábakon a már csak ő
beszédes számok eltévedt
zöldkártyás (v)iszonya
intim őszbe szökken

miközben egy elviselhető
tudatlan ballada
időtlen szemébe nézve
ott a megérkezés varázsa

*

összezsugorodott házak
nyikorgó csendjében
ébred
a korhadt idő

odakint vörösen zuhogó
fények csontszínű egén
a jó volna

elgörbült megváltás
vijjogó madarai
halott fák lelkét tépik szét
s hiába fáj a táj
hallgat az isten

hallgatok én is