Kapaszkodások

Mer minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, nagyon abba
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba.

Mer’ nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül,
Magában a „másik” nélkül.

Kapaszkodik hajléka hajléktalanba,
Világos vonzódik sötéthez,
Kapaszkodik a függöny hűvös huzatba,
Szárnyazott madár gyilkos söréthez.

Mer’ nem tudna lenni
Senki, de senki
Kimondom végül,
A nagyon kívánt „másik” nélkül.

Mer minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, nagyon abba
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba.

Kapaszkodik tavaszi rét langyos esőbe,
Termés kaszába,
Az ember imádott nőbe,
(Gondolja, lehetne mégis, hátha…)

Már minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, mindig csak abba,
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba.

Mer’ kimondom, nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül,
Magában a „nagyon-nagyon kívánt másik” nélkül.

Kapaszkodik a nád nyári zivatarba,
Rigó fészkébe
Mások Avatarba,
Szegény segélybe…

Mer minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, nagyon csak abba:
Jan Jingbe
Jing senki másba, csak Janba.

Mer’ nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül,
Egyedül, a „másik” nélkül.

Munkás munkához
(A gyerek éhes.)
Húsvéti bárány a késhez,
Miniszter bársonyszékhez.

Már minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, mindig csak abba,
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba.

Mer’ kimondom, nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül,
Magában a „nagyon-nagyon másik” nélkül.

Barom igához,
Hajtó ostorhoz
(Ő napfogyatkozáskor
Üveget kormoz.)

Már minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, mindig csak abba,
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba.

Mer’ kimondom, nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül,
Magában a „nagyon-nagyon másik” nélkül.

Papír a vershez,
Gondolat papírhoz,
Festmény kerethez,
Temető sírhoz.

Már minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, mindig csak abba,
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba.

Mer’ kimondom, nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül,
Magában a szeretett „másik” nélkül.

Vak a sötéthez,
Látó a fényhez.
(Pedig vakítja,
Árnyékra éhes.)

Már minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, mindig csak abba,
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba.

Mer’ kimondom, nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül (Csillagom édes!)
Magában a „nagyon-nagyon másik” nélkül.

Csillagom, édes,
Rontom a rímet,
De nem zavar már.
Egyáltalába!

Már minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, mindig csak abba,
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba.

Mer’ kimondom, nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül (Csillagom édes!)
Magában a „nagyon-nagyon másik” nélkül.

Kapaszkodik kapualj, nagyon fázós szerelemhez.
Fény a sötéthez,
Forró gesztenye üres zsebhez,
Mer már mindenki nagyon éhes…

Már minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, mindig csak abba,
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba.

Mer’ kimondom, nem tudna lenni
Semmi, és senki
Végül (Csillagom édes!)
Magában a „nagyon-nagyon másik” nélkül.

Felhők a szélbe,
Szél meg hajadba,
Könnycsepp szemedbe,
Pillanatra, én végtelenbe.

Mer fura ez az éjszaka ma itt,
Minden olyan Szentiván!
Jó ám! Hogy mindenki kapaszkodik!
Talán…

Mer minden, mindenki csak kapaszkodik
Akit szerethet, nagyon abba
Jan Jingbe
Jing pedig, mindig csak Janba…