Tavaszról álmodik a kihalt erdő,
hó súlya alatt nyög a deres mező,
eljön a Tavasz, a csodás kikelet,
bársonyos szirmot fakaszt a természet.
Rólad álmodik a meggyötört szívem,
de jégbe fagyott már a tiéd egy szirten,
hűvös szellőt áraszt közömbös szemed,
elfakult mosolyod álcázni véled.
Ne mondjál semmit, kár volt a szép szóért,
minden elromlik miután már beért,
újabb gyümölcsöt érlel keblén az Ősz,
mindig lesz, mit óvjon a megőszült csősz!