emlékszem a szeretet halk hívó szavára.
Fényt hozott a földre, szeretetet a szívekbe,
reményt az összetört lelkekbe.
Az Úr kegyelme szállt e gyarló világra,
hogy örömet vigyen a karácsony pompájába.
S mi válaszul sírva borultunk le imádkozni,
zokogva mentünk egymást keblünkre ölelni.
Három napra megtanultunk igazán szeretni,
bút, bánatot, s minden rosszat feledni.
Hírtelen, mintha valóra vált volna a csoda,
mennyei nyugalom szállt otthonunkba.
Ám a gyertya lángja gyorsan megfakult
visszatért a szürke hétköznapok rongyos, komor világa,
Hol a józan robotok indultak megélni éhbérét,
s feledték, míly jó dolog is igazán szeretni.
1 hozzászólás
Az lenne a jó, ha nem csak három napig tartana az öröm. Ez valahol tőlünk is függ.