Sánta lapot vetettem első kézből.
A gáncs már akkor ott szorongott ujjaid közt,
de te békét hagytál a hiányzó egy évnek:
felraktad a polcodra és nézted, hátha elfogy.
Nem mertél hozzáérni, s talán még ma is
vonalzót tartva a hasadon lapozol előre a
füzetedben…
Megvan még a kampód. Ezzel most átdobok hozzád
egyet én is, s a két feszülő madzaggal ezentúl
mi szabjuk meg, mekkorára nőjön a virág, és
mekkorára a gyom, s a tetőcserépről
öntözzük majd a friss magvakat.
U.I.: A polc már régen leszakadt.