Kedves Mama!
Ugye, már látsz engem?
Ott, ahol vagy, nincs többé titok?
Szeretteitek hogyan botladoznak:
a Nagy Teremtő enged látnotok?
Úgy van, ahogy mondják?
Nem fáj már a lábad?
Nem kell marék gyógyszer,
s altató se már?
Előfordulhat-e,
hogy szemed könnybe lábad,
csak mert odahaza
rád senki se vár?
Készülsz-e újra
a Nagy Földi Útra?
Vagy most épp pihened
fáradalmaid?
Jössz-e még egyszer
szép játszóterünkre,
hogy önfeledten
kergesd álmaid?
Ne félj! Ígérem,
mindaz, amit adtál,
holtomiglan
itt marad velem.
És amikor majd
találkozunk újra,
szép kincseidet is
magammal viszem.
Kedves Mama!
By Tibor
2 hozzászólás
“Ne félj! Ígérem,
mindaz, amit adtál,
holtomiglan
itt marad velem.”
Nagyon szép, meghitt sorok. Az én édesanyám szavai, gondolatai, – már amit képes voltam magamévá tenni – velem vannak, naponta gondolok rájuk.
Szeretettel és tetszéssel: Rita 🙂
Köszönöm szépen, kedves Rita!
Én leginkább a kedvességét és a közvetlenségét szeretném megőrizni és továbbvinni a mamának.