A világ elmosódni látszik,
Véremben a méreg játszik.
Egyre szaporább a lélegzet,
Mégis azok a kék szemek…
A nevemen szólít valaki,
De már nem vagyok képes felfogni.
Mozdulok, de már nem vagyok ura testemnek,
Csillagként világítanak nekem azok a kék szemek…
Hűs levegő cirógatja arcom,
Fáradtnak érzem magam, aludni vágyom.
A távolból nézem meghasadt életemet,
S magába zárnak azok a kék szemek…
A kábulat lassan tűnik tova,
Lelkemben ezer kérdés sora.
Kínnal gyötört lényem remeg,
Kellenek nekem azok a kék szemek!
2 hozzászólás
Ne sajnáld 🙂 !!! A vers egyébként nagyon jó, olyan, mint valami bűvölet.
Szép verset írtál azokhoz a szép szemekhez. Jók a rímjeid is, de ha a szótagokat is megszámlálnád, sokat nyernél vele.
Örülök, hogy elolvastam a versed.
Üdvözöllek.