Reggeltől reggelig
az élet
meg nem áll.
S mikor belépek
e New York-i bárba,
egy árva
szaxofonos fújja épp
az éjszakába
dalba fojtott életét…
Mindenét beleadva,
egy szomorú dalba
kapva sír a
szaxofon hangja.
Száll, a falakon is túl ér,
nem törődve hagyja,
sebes száján
szivárog a vér.
Itt él, itt zenél.
Tudom holnap is
itt találom.
Hangszerében sír itt,
kíséri életét
a sírig,
régen megálmodott álom…
New York, 1993.
6 hozzászólás
Kedves Márton!
Mint kivehető, a zenész csak fújja és fújja, akkor is, amikor már sebes lesz tőle a szája.
Fújja a dallamot, mert ez az élete, ez az álma…
Szép ez a korabeli versed is.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
A kódok, igen, a bennünk élő isteni kódokat, ki milyen szinten és hogyan, de azok parancsát kell teljesítenünk.
Piciny emberi létünk mégis óriási lehetőséget rejteget magában, ebben a elképzelhetetlen univerzumban…
Láttam és ott a kocsmában egy szalvétára írtam, amit fönt olvastál.
Köszönöm, hogy olvastad. Inda.
Kedves Futóinda!
Nagyon jól elkapott pillanat, számomra különös, hogy kommentjében lehetőséget emleget, számomra inkább tragikumot villant fel (és pillanatra beidézi Kosztolányit is- bár, nem "vidéki Walcer")
"Jaj, mennyi vágy van benne, hosszu évek.
Egy szürke dalban egy szent, szürke élet.
Hogy össze nem rogy a szobánk alatta,
hogy össze nem rogy menten, aki hallja."
üdv; Nkati
Kedves Nagykati!
Eltaláltad, én is az ember tragédiát láttam, az ember egész életét, a kitörni nem lehet tipusát, csak azt élni és abban, amiben élete s a maradása szorult.
A Kosztolányi idézettel meg elérted, hogy ma ez után, kicsit elidőzök vele és köszönöm is, mert már régen olvastam.
Tegnap Pilinszky János dedikált könyvével, a Nagyvárosi ikonokkal társalogtam. Istenem, de sokat beszélgettünk, mindenről. Hiányzik ő is meg a többiek, a nagyok Illyés Gyula, Nagy László, Fáy Ferenc, Tűz Tamás az ismert és szeretett kortársak.
Az ember élete folyamán, mindég csak emlékeket gyűjt, némelyiket tovább adja s végül elviszi magával, ami nagy kár.
Köszönöm, hogy volt szavad az öreg, néger szaxofonoshoz.
Szeretettel, Inda.
Kedves Futóinda!
Jó ez a síró szaxofonos írásod, sőt remek.
Gratulálok:SzJ
Kedves Szűcs János!.., vagy inkább így: Barátom!
Amit el tudunk csípni a pillanat múlásából, azt tegyük meg és rögzítsük is, de ne csak magunkban, hanem mások örömére, vagy ismeretére bízni a képet. Ez volt akkor és ott, és most ide hoztam az öreg szaxofonost.
Köszi az olvasást és a gratulációd is.
Barátsággal, Inda.