Egy fekete ménes futott széjjel
az idők táguló történetében.
Hogy benyargalja a születők álmát,
a képzelet határtalan táját.
Zabolátlan járják az univerzum
mellé-kelt kavicsos tükörvilágot.
Az idő tengerének fortyogó
jelen örvényéből kivetett hosszú
köves partot koptatják patkóik.
Az álom, vágy és kép porított
törmeléket szétszórják a csillagok között.
E pusztító ménes elmorcogja fogai között,
mint a cukrot és almát, a halandók álmát.
De testszőrük minden szála valaki utazása,
sörényük végtelen szála felperdül egy örökmozgó rokkára,
abból készül egy gyönyörű szőttes a világra.
8 hozzászólás
Huh, ez nagyon szürreális. Nagyon tetszik, sokszor elolvastam. Gratulálok hozzá!
üdv, banyamacska
"az idők táguló történetében." Íme, egy példa a felesleges csicsázásra.
Tovább nem olvastam.
Köszönöm banyamacska! pusszancs neked:)
Az alábbi úriembernek annyit, hogy ha még nem érezte az időt kinyúlni, mint egy lufit amit mesével töltenek meg, ház azt nagyon sajnálom.
Wow hát ezt nem is értem Neked ez már bonyi, de érzek benne vmi borzongót ill vmi hátszőrfelállósat 🙂 és ettől tetszik. Gratula 🙂
Köszönöm szépen Beliliafesz!
Nagyon érdekes gondolatmenetek követik egymást."De testszőrük minden szála valaki utazása". Ez itt megragadott.
Tetszik eme vers!
Gratulálok hozzá!
áldás!
Regős
Köszi szépen Regős!
Érdekes vers de mégis tetszik!!!
Grat