Fájt sokáig, majd jött a fantomfájdalom,
akár torzója a levágott egésznek.
Ti meg nem születettek, vajon hány dalom
sorsa lesz még szárnyalás helyett enyészet?
Látszólag jól vagyok, úgymond tünetmentes,
láz nem fűti csóktalan, aszott homlokom.
Bajom ha van is, az amolyan kín-csendes,
s lehet, a hiányt is csak belém-gondolom.
Mint képzelt beteg, néha fel-felkiáltok,
majd kiírom magamból – placebo, vényre.
Rossz nyavalya ez, mint valami átok,
s mégis: meggyötörne, hogyha véget érne.
6 hozzászólás
Hidd el vagyunk egy páran ilyen "képzelt betegek"!
Nagyon jó kis írás!
Szeretettel: Zuzmara
Köszönöm, kedves Zuzmara!
Nem változo :-)l, hangod, szóhasználatod, történetvezetésed és a versed csattanója Te vagy egészen:-). Remek vers ez, Neti!
aLéb
Nagyon kedves tőled, köszönöm :))
Era
szia! Gondoltam bekukkantok hozzád is!
Képzelt beteg című alkotásod igazságokat rejt magában.
Sokan passzióból keresnek maguknak gondokat. szeretnek szenvedni,vagyis szeretik ha velük és csakis velük foglalkoznak!
Igaz, bár ez most itt leginkább az ihlethiányról szól, attól is lehet szenvedni.