kerestelek
nappal és éjszaka
mint kopót a vér szaga
úgy hajtott a vágy
láttam száz halált
de az örökélet
vésett tenyerembe ráncot
s mikor már elvesztettem
a lángot a homlokom mögött
már csak az ösztönök
dübörögtek
kerestelek
égen s mélyen a föld alatt
lágyívű dombokon
tengereken – némán mint a hal
megküzdöttem a sivataggal
voltam ott ahol a magam fajta
csak balga vendég lehet
néhány hitvány pillanatra
és én aki már jártam
mindahány világban
sehol sem leltelek
kerestelek
vassal tollal szikével kézben
vágtam eret húst inat
omlottak előttem
rejtélyes sejtfalak
élve s holtan is boncoltalak
és hol csontig metszett késem
elvesztem egy üres miérten
bár nem tört meg kór
és nem fájt a seb
lábon hordtam ki pestised
kerestelek
száz Istent imádtam miattad
és tagadtam meg érted
harcoltam hamis csillagok alatt
néztem ahogy
templomom leégett
és a szent bálványokból
miként lesz salak
csak azért éltem millió évet
hogy egy szó süljön a számra:
hiába
kerestelek
10 hozzászólás
ez nagyon-nagyon tetszett. de a végén áááá valahogy éreztem, hogy nem lesz pozitív… de ennyire ne legyen. valahogy ez a vers nekem nagyon gyors volt. sietett és ideges. nem tudom máshogy megfogalmazni. de nagyon tetszett hangsúlyozom!
nem érzem gyorsnak… sőt… inkább melankólikus.
de hát Te érzed.
köszönöm ittjártad.
sn
Már nagyon vártam, hogy meglepj minket egy újabb remekművel. megérte eddig várni. nagyon jól sikerült, és csak gratulálni tudok. Eszméletlenül tetszik, a végén végiggördült pár könnycsepp az arcomon. 🙂
köszönöm Eszty!
a könycseppekért meg nehara:)
sn
Tudod, én Liz Reedhez csatlakoznék, a vége nagyon negatív! Jól megnézted, mikor találkoztál vele? Nekem így jobban tetszene:
“csak azért éltem millió évet
hogy egyszót mondjak néked:
végre
megtaláltál
ne ne ne 🙂 olvassatok SajnosNem verseket, és rájöttök, hogy ez úgy jó, ahogy ki lett találva!!! Bocsika
kedves vagy Dora, hogy versemet a sajat ized szerint probalod szopogattatni velem, de nekem meg az nem izlik. az altalad javasolt befejezes tolem es versemtol teljes mertekben idegen, raadasul elut az addigi mondandomtol – hiszen egy szemelyben konkretizalja a kereses targyat. a versbol nem derul ki, hogy kit avagy mit is kerestem – istent, not, magamat.
koszonom figyelmedet.
sn
Kemény fából faragsz, vagy faragtak?…s keresés közben, mintha csillogna is valami..nem?:)
Tetszett nagyon, pontosan azért, mert elgondolkodtattál nagyon! Grat!
Érdekes a versed.
Elmondhatatlan szenvedés, amikor egyszerűen nincs tovább, amikor nem látjuk a célt, az értelmet. Amikor úgy érezzük, feladjuk végleg.
A cél talán a boldogság, talán valami értelmes, maradandó cselekedet… de valóban.. olykor én is úgy érzem, hogy talán nem is létezik.
Ami azt illeti, kifejezetten tetszik a befejezés.
Gratulálok!
Ó, anyám!
Percek óta ülök itt döbbenten, és azt se tudom, mit mondjak! De valamit kell, mert ez a vers annyira erős és letaglózó!
Az emberi lélek legmélyebb bugyrait tárja fel nekem ez a vers, a "keresés" leglényegét. Hogy kit/mit keres az ember, talán nem is annyira lényeges. Csak a "pokolra menés", hogy megtaláld, amit keresel.
Talán azóta már megtaláltad.
Ez a vers…!
…
Remek a sodrása, az áthajlások, illik hozzá a központozás hiánya…
Á, hagyjuk is, minek elemezgetni, egyszerűen lenyűgöző!
Köszönet.
Poppy