Kerestem a belső békét

Gyönyörű volt az október. Nesztelenül osont.
A fák az út szélén divatbemutatót tartottak.
Hívogatón, kacérkodva mutogatta
új, aranyszínű ruháját az egyik.
Ámulattal néztem, hogy mily szép, ahogy Nap simogatja!
Aztán vettem észre a mellette álló narancsvöröst.
Tátva maradt a szám egy pillanatra a szerény szépségen.
Aztán hirtelen feltűnt egy narancs- piros.
Hogy az milyen szép volt! Óvón a madárkát ringatta.
Azon tűnődtem, hogy melyik a festőibb?
Hát nem tudtam eldönteni e pillanatban.
Egy váratlanul jött fuvallat meglibbentette
egy okker- zöld bájait. Igazgatta ráncait.
Hüledezve csodáltam, ahogy előttük haladtam,
ezt a felbecsülhetetlen harmóniát,
eme ékes, szemet kápráztató szépségeket.
De jó lett volna közöttük sétálni,
illatukkal, csendjükkel feltöltekezni!
Éreztem, hogy hív, szinte csalogat magához.
Úgy szerettem volna vén kérgüket
becézgetni, átölelni, simogatni,…
Ó, hogy mennyi, de mennyi mindent megélhettek!
Bárcsak tudnának mesélni!