Néha borzasztóan fáj,
Hogy körötted a világ
Üres és sivár.
Nem hallasz hírt,
Senki nem írt,
Csak a tévé süvít,
Hogy ma valaki sírt.
Butának érzed magad,
Hogy mindenki tagad,
S ha az ég le is szakad,
Idelenn ragyogás fakad.
Végül visszatérsz oda,
Hol nem várnak soha,
S mindenki ostoba…:
Ez a Kétségek Otthona!
4 hozzászólás
A Kétségek Otthona nyomasztó börtön, de szerencsére van kiút. Kívánom, hogy te is megtaláld.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm, kedves Rozália! 🙂
Nagyon elveszettnek tűnsz,a verseden keresztül, de értem a kiútkeresésed okát.
Hanga
Inkább kételkedőnek mintsem elveszettnek… de ha így látod: hát ez is egy nézőpont! És örülök, hogy érted ( mert én nem…)
Köszi a hozzászólást! 🙂