Van úgy, hogy mennénk, ám mégis maradunk.
Van úgy, hogy maradnánk, mégis elmegyünk.
Néha a szív diktál, néha józan ész,
tán forratlan gondolat, ifjúi hév.
Ki mondja meg nekünk, mit tegyünk, s miért,
Mitől szebb holnapunk, mint mit mánk ígér?
Kedves Zsóka!
A szív és a józan ész amolyan lelki háború. Mit miért? Kinek mi az értékrendje és mit sorol előre.
A mai világ már se nem szív, sem pedig józan ész. Lassan már minden érdekeken alapul.
Hogy mitől szebb a holnapunk? kinek mi a szép? Remek gondolatokat fogalmaztál meg, az élet örök kérdései ezek!
Gratulálok!
szeretettel-panka
Van olyan élethelyzet, amikor komolyan foglalkoztatják az embert ezek a kérdések. Ráadásul tanácsot adni, de nehéz ebben! 🙁
Köszönöm, hogy megosztottad velem gondolataidat.
Egy döntést általában sokminden befolyásol. Azt, hogy végül helyesen választottunk-e, az idő teltével derülhet ki.
Köszönöm a kedves hozzászólásodat és az értékelésedet.
Nagyon szép, elgondolkodtató vers, nem mellesleg igaz. Sokszor velem is előfordul ez és később elgondolkodom rajta ,hogy vajon tényleg abban a helyzetben ,az volt-e a helyes megoldás. Bocsi, de belőlem ezt váltotta ki. 🙂 Köszi, hogy elolvashattam, Cat
Így már én is jártam néhányszor, pedig akkor az tűnt a legjobb megoldásnak. 🙁
Örömmel láttalak és megköszönöm, hogy elolvastad a verset, valamint értékelted.
Kedves Zsóka!
Komoly mélységes gondolatokat, s egy olyan kérdést adtál fel a versedben, amire nem könnyű válaszolni. Pedig a jó a válasz megtalálása minden embernél egy útelágazást jelent, ahol arról kell döntenie, melyik útvonalon lépjen tovább, s a sorsa dőlhet el attól, hogy döntése jó-e, vagy pedig csalódásokat hoz jövndő életében.
Elgondolkodtató a versed.
Szeretettel: Kata
Alapvetően egy konkrét eldöntendő helyzet, egy "útelágazás" szülte a verset. E dilemmába bevontam a blogom olvasóit, érdekes megoldások születtek.:) Természetesen a megvalósítás olykor másképp működik, mint az elmélet.
Köszönöm, hogy velem elmélkedtél.
Igazad van, ez örök igazság.
Azonban mindig bízunk benne, hogy nem csak a képzelet teszi majd széppé, legalábbis szebbé.
Köszönöm a látogatásodat, valamint azt, hogy a kérdésekre egy választ is hoztál magaddal.:)
Kedves Zsóka!Ezek valóban örök kérdések.Egyszer a szívére hallgat az ember,máskor a józan eszére.Természetesen az adott pillanatban dől el, hogy az ember melyiket választja.
A kérdésekre mindig magadban keresd a választ,amit én jónak látok az nem biztos",hogy az én igazam neked nagyon jó" Ez az LGT :Elfelejtett szó-jából egy idézet:).
Szeretettel:Erzsi
Köszönöm, hogy kicsit velem elmélkedtél az "örök kérdések"-en. Általános választ nehéz adni, de kicsit boncolgatva a lehetőségeket, talán könnyebb közelebb jutni a jobb megoldáshoz.
Az idézetnek külön örültem, szeretem az LGT-t. 🙂
Azt hiszem az ember életének különböző szakaszaiban vissza-vissza térnek ezek a kérdések.
Valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy mitől lesz szebb, csak elképzelni tudjuk. Mert mire "odaérünk", a holnap már ma…
Nagy kérdéssel zártad a verset! Vajon ki mondja meg? És tovább gondolva… biztos, hogy szebb lesz? Ki mondja meg? És mért teszünk néha mást, mint amit szeretnénk, ha a lehetőség meg van teljesíteni az akaratunkat? Ki vagy mi irányít? Mi zajlik bennünk?
Ilyen gondolatokat ébresztett bennem a versed. Gratulálok!
A kérdések vissza-vissza térnek. Válasz? Talán nincs is. De jó kicsit elmélkedni, közelebb vihet a megoldáshoz.
Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat.
Talán valóban úgy jobb és szebb, ha nem tudjuk előre. Bár abban a pillanatban nagyon szeretnénk tudni a választ.
Köszönöm, a hozzászólásodat és az értékelésedet.
Valóban, már olvashattad máshol. Igaz, nem teljesen ebben a formában. Némi változtatással került fel ide. Eredetileg csak gyorsan leírtam a gondolataimat, a szótagszám döccent, így utólag javítottam.
Köszönöm a figyelmedet és elismerő szavaidat. Inkább csak igyekszem…. 🙂
Hol ilyen, hol olyan formában, de a kérdések időnként visszatérnek. Nem tudom létezik-e válasz. Vagy csak az idő múlásával?
Köszönöm, hogy itt jártál. 🙂
36 hozzászólás
Kedves Zsóka!
Remek, elgondolkodtató vers.
Tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
Köszönöm a látogatásodat és a hozzászólásodat.
Annak is szántam…:)
Üdvözlettel: Zsóka
Bölcs, okos gondolatok…Gratulálok…Lyza
Kedves Lyza!
Örülök, hogy meglátogattál. Köszönöm hozzászólásodat és az értékelésedet.
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
A szív és a józan ész amolyan lelki háború. Mit miért? Kinek mi az értékrendje és mit sorol előre.
A mai világ már se nem szív, sem pedig józan ész. Lassan már minden érdekeken alapul.
Hogy mitől szebb a holnapunk? kinek mi a szép? Remek gondolatokat fogalmaztál meg, az élet örök kérdései ezek!
Gratulálok!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Van olyan élethelyzet, amikor komolyan foglalkoztatják az embert ezek a kérdések. Ráadásul tanácsot adni, de nehéz ebben! 🙁
Köszönöm, hogy megosztottad velem gondolataidat.
Szeretettel: Zsóka
…a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba… ez jutott eszembe ahogy olvastalak, elmerengőztem nálad szeretettel
Milyen jó lenne, ha így is maradhatna…
Köszönöm, hogy nálam időztél, valamint ezt a szép gondolatot.
Szeretettel: Zsóka
Igen, sokszor nehéz a döntés józanul, befolyásmentesen – talán ilyen döntés nincs is életünk során…
Szépen megfogalmaztad, kedves Zsóka, gratulálok.
Szeretettel: Klári
Kedves Klára!
Egy döntést általában sokminden befolyásol. Azt, hogy végül helyesen választottunk-e, az idő teltével derülhet ki.
Köszönöm a kedves hozzászólásodat és az értékelésedet.
Szeretettel: Zsóka
Nagyon szép, elgondolkodtató vers, nem mellesleg igaz. Sokszor velem is előfordul ez és később elgondolkodom rajta ,hogy vajon tényleg abban a helyzetben ,az volt-e a helyes megoldás. Bocsi, de belőlem ezt váltotta ki. 🙂 Köszi, hogy elolvashattam, Cat
Így már én is jártam néhányszor, pedig akkor az tűnt a legjobb megoldásnak. 🙁
Örömmel láttalak és megköszönöm, hogy elolvastad a verset, valamint értékelted.
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Komoly mélységes gondolatokat, s egy olyan kérdést adtál fel a versedben, amire nem könnyű válaszolni. Pedig a jó a válasz megtalálása minden embernél egy útelágazást jelent, ahol arról kell döntenie, melyik útvonalon lépjen tovább, s a sorsa dőlhet el attól, hogy döntése jó-e, vagy pedig csalódásokat hoz jövndő életében.
Elgondolkodtató a versed.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Alapvetően egy konkrét eldöntendő helyzet, egy "útelágazás" szülte a verset. E dilemmába bevontam a blogom olvasóit, érdekes megoldások születtek.:) Természetesen a megvalósítás olykor másképp működik, mint az elmélet.
Köszönöm, hogy velem elmélkedtél.
Szeretettel: Zsóka
Igen,az örök kérdések.Viszont azt hiszem hogy aholnap azért szebb, mert képzeletünkel tetszés szerint színezhetjük.Grt.Z
Igazad van, ez örök igazság.
Azonban mindig bízunk benne, hogy nem csak a képzelet teszi majd széppé, legalábbis szebbé.
Köszönöm a látogatásodat, valamint azt, hogy a kérdésekre egy választ is hoztál magaddal.:)
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves Zsóka!Ezek valóban örök kérdések.Egyszer a szívére hallgat az ember,máskor a józan eszére.Természetesen az adott pillanatban dől el, hogy az ember melyiket választja.
A kérdésekre mindig magadban keresd a választ,amit én jónak látok az nem biztos",hogy az én igazam neked nagyon jó" Ez az LGT :Elfelejtett szó-jából egy idézet:).
Szeretettel:Erzsi
Kedves Lizett!
Köszönöm, hogy kicsit velem elmélkedtél az "örök kérdések"-en. Általános választ nehéz adni, de kicsit boncolgatva a lehetőségeket, talán könnyebb közelebb jutni a jobb megoldáshoz.
Az idézetnek külön örültem, szeretem az LGT-t. 🙂
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Azt hiszem az ember életének különböző szakaszaiban vissza-vissza térnek ezek a kérdések.
Valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy mitől lesz szebb, csak elképzelni tudjuk. Mert mire "odaérünk", a holnap már ma…
Gratulálok összeszedett soraidhoz!
Üdv: Gy.
Kedves Gyömbér!
Különböző élethelyzetekbe kerülve is ugyanazok a kérdések térnek vissza.
"Valószínűleg sosem tudjuk meg",….hacsak utólag viszanézve rá nem jövünk. Azonban a holnapban lehet, hogy már másképp működnek a dolgok.
Köszönöm, hogy megosztottad velem gondolataidat, melyeket a vers ébresztett benned.
Üdv.: Zsóka
Gondolataid ´Ki mondja meg´?…
Egy örökös kérdöjel…az élet maga!
Minden perc kérdöjelek erdeje!
Gratulálok!
Üdv:sailor
Nagyon jól megfogalmaztad. "Minden perc kérdőjelek erdeje"….és az újabb kérdőjeleké.
Köszönöm, hogy meglátogattál és a hozzászólásodat.
Üdv.: Zsóka
Igen , ez mindig örök kérdés. Ha elolvasod az " Ész és a lélek című versem én is ezt boncolgatom .
Szeretettel grat. festnz.
Szia Festnzenir!
Köszönöm, hogy meglátogattál és kicsit elmélkedtél velem az "örök kérdés"-ről. Kíváncsivá tettél, elolvasom ígérem.
Szeretettel: Zsóka
Nagy kérdéssel zártad a verset! Vajon ki mondja meg? És tovább gondolva… biztos, hogy szebb lesz? Ki mondja meg? És mért teszünk néha mást, mint amit szeretnénk, ha a lehetőség meg van teljesíteni az akaratunkat? Ki vagy mi irányít? Mi zajlik bennünk?
Ilyen gondolatokat ébresztett bennem a versed. Gratulálok!
Szia István!
A kérdések vissza-vissza térnek. Válasz? Talán nincs is. De jó kicsit elmélkedni, közelebb vihet a megoldáshoz.
Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat.
Üdvözlettel: Zsóka
Nem tudhatjuk! Ez benne a szép meg a titok:)
Deiphobae
Szia Deiphobae!
Talán valóban úgy jobb és szebb, ha nem tudjuk előre. Bár abban a pillanatban nagyon szeretnénk tudni a választ.
Köszönöm, a hozzászólásodat és az értékelésedet.
Szeretettel: Zsóka
Szia Zsóka !
Szeretem a verseidet. A szókincsed. És hogy tudsz magyarul írni, helyesen. 🙂
Én ezt a versed már ismeretem, mielőtt itt olvastam volna 🙂
Tisztelettel és
barátsággal:
Patyolat
Szia Patyolat!
Valóban, már olvashattad máshol. Igaz, nem teljesen ebben a formában. Némi változtatással került fel ide. Eredetileg csak gyorsan leírtam a gondolataimat, a szótagszám döccent, így utólag javítottam.
Köszönöm a figyelmedet és elismerő szavaidat. Inkább csak igyekszem…. 🙂
Barátsággal: Zsóka
Kedves Zsóka!
Ki mondja meg. Jó cím. Nem lehet tudni mit hoz a holnap. Az benne a szép.
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!
Örülök, hogy meglátogattál és annak is, hogy gondolataidat a versről megosztottad velem.
Szeretettel: Zsóka
kedves Zsóka!
Csak néhány sor, de többet mond, mint egy egész novella!
Tetszik bölcselkedésed… 🙂
Szeretettel olvastam: Tünde
Kedves Zuzmara!
Köszönöm, hogy itt jártál, valamint a hozzászólásodat és az értékelésedet. Örülök, hogy tetszettek soraim.:)
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Nagyon tetszik a versed. Ez a gondolat engem is foglalkoztat.
Üdv: Mária
Kedves Mária!