Ki vagyok?

Hogy ki vagyok ? – nem tudhatod…
Látsz, hallasz, érzel, de senki sem ismer.
Az igazi énem börtönben él,
minden nap csak a megfelelés a cél.
Mit szeretnél látni?
Milyen legyek?
Hány éned van ember?
Önnön magad ne felejtsd el!
Mosolygok, s belülről őrülten szenvedek,
a szokások rabjaként elégek.
Mit egykoron mások elvártak,
csak közben meghaltam a világnak.
Kiáltani szeretnék!
Emberek ébredjetek!
Ne hagyjátok meghalni a lelket!
Kit érdekel mit gondolnak mások,
így nem találjátok meg soha a boldogságot.
Csak máz, mi nem ér semmit,
fuldoklom a mindenségit!
Kelek s fekszem,
futnak az évek,
mondd még mit is remélek?
Lelkem sajog,
a világ bohóca vagyok.
Mi lesz velem mondd?
Hol az élet ?
Engedjetek kiáltani!
Ne csodálkozzon rajtam senki,
mert te is belül ordítod fájdalmad,
nincs senki aki meghallgat.
Leplezd csak silány életed hívsággal,
de éjszakánként zokogva
küzdesz lelked magányával.
Azt hiszed szeretnek ? – á, csak színlelnek.
Hisz nem tudják ki vagy.
Az álarc mit évek során festettél,
a lelked sötétkamrája,
hát hunyd be szemed,
s nézz befelé,
igen ott …
az Te vagy,
egyedül,
magányosan,
a Nagybetűs élet homályában.