(Nagy Zsolt festőművésznek ajánlva)
Lelkében dráma és vihar – kezében ecset.
Soha nem nyugvó múlt gyásza kísérti.
Ihlete fájdalom, vásznán sötét színek,
az időn átszűrve bánatszülötte szép harmóniák.
Mit ebből látunk, holdas éji táj, setétlő hegyvidék,
hullámzó mezők, megtört férfi- karján kisgyerekkel,
gyászoló özvegy, arcokból felizzó szemek.
Nézem a képet, s lassan megértelek.