Tőled féljek talán,
Alattomos, sunyi Halál Nagyúr?
Te már későn érkezel,
Nem is váratlanul,
Ha engem keresel.
Kacagok sorsunk színpadán.
Testvéred, az Élet,
Ki nászodba csal minden élőt –
Félelmetesebb nálad,
Ígér vagyont, hű, szép nőt,
S megcsalva vágyat
Önmagában hordoz téged.
Tőled féljek tehát,
Halál Nagyúr, te bizalmasom, békém?
Csöndre intsd Iszonyságod:
Testvéred szenvedélyén
Hullaként lebegnek mások –
S vigaszul figyelnek rád.
4 hozzászólás
Kedves fabarka! Kacagj csak, szerintem is könnyebb a halállal boldogulni, mint az élettel!
Szia
Hát igen.Élet, és halál.Az igazi oldalát e kettőnek, az tudja véres komolysággal átérezni, kinek már volt a Nagyúrral dolga.Már nem félek én sem, de nem kacagok rajt.Igen az élet, mint nász…ott rejti magában a halált.nAGY JÁTÉKOSKÉNT, GÖRGETI FILMÜNKET,
aztán elmegyünk, és talán jobb is ha nevetve tovább lebegünk!
Nagyon tetszett a versed!
Szeretettel:Kriszti
Szia!
Osztom az előzők véleményét, bár tudom, az én hangom eltörpül a "Nagy"-oké mellett. Tetszett a versed.
üdv: dende
Kedves Attila!
Remekül összeállított versed igazán nem mindennapi témát boncolgat. Neked jól sikerült.
Örülök, hogy olvastam.
Szeretettel: Kata