és akkor odahajolsz hozzá
azzal a rád jellemző
gazella-mozdulattal
és akkor kigyulladnak
koponyája belsejében
az örömtüzek az előre
megrakott máglyák
pirossá perzselik arcát
az imádat lángjai
és akkor magadra teríted
illatát befelé figyelő szemekkel
megformálod belőle testét
és akkor végigfutnak rajta
a remegés első hullámai
és hallható lesz ahogy
repedezik türelme az a
ronggyá aszalódott felszín
az az érted porladó
és akkor megcsókolod
és egy pillanatig mintha
egyedül lennél
aztán eszedbe jut
hogy be kellett volna húzni
a függönyt és lehúznia rolót
és befalazni az ablakot is
és beásni a házat a föld alá
mert kintről nézek befelé
és látom ahogy
felejteni próbálsz
2 hozzászólás
Fantasztikusan érzelmes, indulatos, érdekes vers ez, nekem nem az elmúlást, inkább a hatalmas vágyat, szerelmet mutatja…
Szép költői képek, szenvedélyes érzelmek, s csattanós befejezés számomra alkotásod…Gratulálok! Lyza