Hegyek felett élő őrző istenek
hagyjátok hogy sziklák közt ne kis sziklakert legyek.
Köveimet ne eltévedt kicsiny patak mossa
kis virágaimat eltévedt vándor tapossa
bimbóim szára az ormokat ölelhesse
csodás illatomat mindenki érezhesse.
Kitörni szeretnék, őrizni szerelmeket
emeljétek hát rám bölcs szemeiteket.
Köveimet mossa a tenger sós vize
oltsa szomját – arra járó léleknek – patakom vize.
Most itt virágzom, hatalmas hegyek lábai előtt
kis virágaim, árnyékban nem kapnak erőt.
Süssön hát rám a nap, locsoljanak hűs esők
legyenek kis fáim nagyok, árnyat adók jól esők.
Észrevétlen, örökké bánatos vagyok
ha így kell élnem, lassan elhervadok.
2 hozzászólás
Gondolom, az egész allegórikusan jelent valamit. Vágy a kitörésre, többnek lenni “Kitörni szeretnék”, adni valamit a világnak “csodás illatomat mindenki érezhesse”, és ez mind lételem, ami nélkül “elhervadok”. Én is éreztem már így, de szerintem az ilyenekből fakadnak a segítő gondolatok és tervek. 😉
Kedves Zemy
Nagyon köszönöm, hogy olvastál, és ennyire pontossan átérezted a versem lényegét.Igen, erre gondoltam miközben írtam.Szerintem, sok emberben,,lappang”Ez az érzés:)
szeretettel:Kriszti