a talpig férfi
ha halva fekszik
haragos bőgők
tajtékos brácsák
és megvádolt hegedűk
siratják
vére riadalma
már csak az ének
eltűnt szíve helyén
felgyújtott erdő virít
ugathat érte a hold is
üvölthetnek az
elföldelt koponyák
a Tejút táltosai
jönnek el érte
mert csodafiúszarvas
zuhant árnyékába
lett kő a kő alatt
virrasztunk
lobogó halálában
1 hozzászólás
Kedves István!
Gondolom, nem véletlen, hogy a vers formája megkoronázott emberalak. Ezt látom. Tetszik. Tetszik a versed mondanivalója, a szavak, és azok a képek, melyeket idéznek.
Szeretettel:
Ylen