lesek most rád egy mocskos utca mélyén
egyedül maradtam gyáva harcommal
kín-remegés bújkál ajkaim szélén
lúdbőrös tarkómmal döngetem az éjt
s csendszagú lepelként hullik rám a hó
iszonyt érezhetsz vagy pillantanyi kéjt
ha rájössz hogy mit látsz igazán való
7 hozzászólás
Hanga, igazán remek képeket rajzoltál, mély mondanivalóval. Megy privi!
Szió Hanga!
Nos, többszöri olvasás után arra jutottam, hogy ez egy nagyon nehéz vers. Legalább is nekem. Látszólag a koldus szemszögéből kapunk egy tárgyilagos képet a valóságról, de én mégis sokkal-sokkal mélyebbnek érzem a témát. Itt nem csak egy egyszerű koldusról van szó…?
grat. leslie
Szia Hanga!
Megvárom, mit válaszolsz leslienek, mert majdnem szó szerint ezt akartam kérdezni, én még jó adag keserű haragot is érzek belőle, amely harag nem találja célját.
Sziasztok!
A verset egy igazi koldus és a téli utcakép ihlette, csak valahogy továbbfolyt az agyamban ez a kép és szőttem bele saját lelkem koldus mivoltát, talán, tudjátok, azt az érzést, amikor annyira szeretnél kapni egy mosolyt, ölelést, s hiába, tán’ valami ilyesmi.
De írás közben ezen nem gondolkodtam 🙂
Te! ez nagyon ott van…
ritkán dícsérek, de most mély tiszteletem
sn
én is írtam koldusról verset…
SajnosNem, köszönöm, megtisztelsz.
A te versedet még sajnos nem 🙂 olvastam, de máris megteszem :-))))