Eső esett, szív megrepedt,
Test ölelt egy másik testet.
Búcsú volt ez, fájó dolog,
Amitől a lélek sajog,
Amitől a könny kicsordul,
Amitől a torok szorul.
Könnyet ejtek én is érted,
Noha tőlem sosem kérted!
Könnyet ejtek érted, drága,
Aki voltál szívem párja.
Leszel-e még? Nincs felelet,
De benned még tovább élek!
Kihunyt a tűz, más, mit érzünk,
Egymásra is ekképp nézünk.
Könnyem törlöm, továbbállok,
Barát lettem, most már látom…
2 hozzászólás
Szomrú, magam is elérzékenyültem. De fiatal vagy, kedves, okos, az életed még adós az igazival ! Remélem megtalálod.
szeretettel fefo
Szia fefo!
A vicces az, hogy az elhangzott kérdésre, miszerint lesz-e még e lány a szivem párja, az idö úgy 2 hete megadta a választ: IGEN 🙂
Úgyhogy lassan valami olyanon kéne törnöm a fejem, ami az -újra- egymásra találásról szól 🙂
De köszönöm a hozzászólást!