Könyörgés
Messze ment lelkem, testemtől távol,
Minden idegem, hiányával vádol!
Te, te vagy a bűnös,
Ki lelkem, testemből elbűvölt!
Vágyom rá! Vágyom a lelkem,
Mikor velem volt éreztem, kellek!
Kellek e világnak, kellek sok barátnak,
Mióta lelkem nincs, nem kellek másnak!
Te, vagy a lelkemnek, örök rabtartója,
Szerelmes lelkemnek, édes bitorlója!
Engedd el lelkemet, hadd legyen velem,
Örömet szerezni akarok vele!
Ha újra szabadon szárnyalhat lelkem,
Újra sajátom lehet a létem,
Hagyd, hogy énekelje, neked,
Itt vagyok, vedd el egész lényem!
2 hozzászólás
Különleges vers ! Eddig azt hittem, hogy a lelkünk nem rabolható el, a szerelmesek is inkább egymás szívét birtokolják. De a költői képzelet mindenre képes, és elképzelhető ez a szituáció is. Elképzelem: lélek nélkül lélektelen lennék, talán ezért könyörtelen is, vagy csak közömbös. Ez az állapot egyáltalán nem tetszene nekem. Talán örülni és sírni sem tudnék. Naná, hogy visszakérném a lelkemet.
Szerintem ez egy jó vers ! Mert most hogy belegondoltam, bizony van, létezik ilyen helyzet a vló életben is.
üdv. fefo
Háát…Valóban van ilyen,
Most úgy érzem, az én lelkem sincs velem
"Engedd el lelkemet…..
Hagyd, hogy énekelje neked
Itt vagyok, vedd el egész lényem!"
Nagyon szép gondolatok,
Megigéző sorok!