Hát nem adsz békét, Istenem,
szüntelen hiába kérem,
keservesen kereshetlek
a keserű vaksötétben.
Körém fontad az éjszakát,
hogy holtomig fojtogasson.
Haragodtól nem véd már meg
ember, se ájtatos asszony.
„Vagyok, aki vagyok” – mondtad.
Szavad rettentő ítélet.
Meggyújtom a cigarettám,
de nélküled az sem éghet.
Én nélküled csak por vagyok,
miként por lesz majd a testem.
Ha szétnyílik ama függöny,
Uram, ne felejts el engem.
4 hozzászólás
Ez nagyon szép imádság. Szeretettel gratulálok: Colhicum
Veled imádkoztam!
kedves István!
ez a vers robbanni készül. olyan feszültség, illetve kitörni vágyó érzelmeket szőttél bele, olyan kifejező, találó és tökéletes rímekkel, valamint képekkel, hogy olyan érzésem van; kimennék az éjszakába, és égbe kiáltva szavaid leborulnék. Annyira mély, annyira… – nem tudom, holva fokozzam – csodálatos.
baráti üdvözlet, d
Gyönyörű ima!
Kata