Szeretlek éjjel, szeretlek nappal,
Gyötör a kétség, küzdök magammal,
Küzd a szívem az eszemmel,
Úgy ölelnélek, mindkét kezemmel!
Kezed szorítanám a keblemre,
De könnycsepp hullna kezedre,
Fáj, sajog reszkető szívem Érted,
Látnom kell, mi elválaszt Tőled!
Alig, hogy Rád néztem, lángolt a vérem,
Lángra gyúlt, amint szemedbe néztem,
Úgy érzem, régtől fogva ismerlek,
Kezdetektől, csak Téged kereslek…!
Hogy is mondhatnám el azt Néked,
Hogy is szerethettelek meg Téged,
Szeretem kedves arcod, mosolyod,
Lágyan édes bársonyos hangod.
Elbűvölő a két fényes szemed,
Fognám lágyan a szép formás kezed,
Szótlan, csöndben egyre csak ölelnélek,
Mondd, hogy ezt Én hogyan tehetném meg?
Csoda volt ma újra látnom Téged,
Jó volt érezni a közelséged!
Mosolyod bearanyozta napom,
Köszönöm Neked nagyon, nagyon!
Boldog volt szívem hidd el egészen,
Jó volt mindezt megérnem!
Jó volt kedves hangod hallani,
Sugárzó lényed mellett maradni.
Figyelmes, higgadt, okos szavaid,
Gondolataid, most mind boldogít:
Köszönet érte…
2 hozzászólás
Kedves Rudy!
Szépen írsz a szerelemről.
Tele van vággyal, reménnyel.
Igazán tetszett.
Üdv: harcsa
Köszönöm! Jólesik hallani… jó lenne meg is élni… 🙂
Baráti -Üdv.:Rudy