A legtisztább önzésben szédülünk
délutánok zuhanó fényölén.
Majd marad a szürke égbolt,
az egyetlen
mi föléd s fölém feszülni képes.
Emlékeink dialektikája
bontja-építi
az egy igazságot:
Hiába minden tisztálkodásunk,
a köznapokban való létjogosultságot
nem nyerhetjük el.
1 hozzászólás
Nagyon igaz szavak, és jól megkomponált forma. Tetszik.