Úgy félni valakiért,
mintha bordáim közt
vésnék lassan életét
szívmélységre bennem,
s imát suttogni éjjel,
hogy szöget kereszten
az Ég tompa ütésekkel
ne az ő kezébe verje,
lázálommal vergődni érte,
hogy föld ne záródjon be
felette mielőtt küzdelmét
igaz harccal vesztené el,
s őserővel hinni, hogy hol
rohannak szemem előtt
az ismeretlen nevek,
ne akadjon meg tekintetem
könnyel egyetlenen sem, s
csak bízni, hogy odafenn
aranyszalaggal fűzték
koszorúmba össze
kiket féltenem érdemes,
s kikért élem életem.
Koszorúm
By Hayal
5 hozzászólás
Szia Hayal!
Ismerős ez az érzés. Tudod, azért nagyon jó dolog, hogyha az embernek van kiket féltenie.
Remekül jelenítetted meg ezt a fájdalmasan emberi érzést.
Gratulálok!
Gy.
Kedves Gyömbér, nagyon szépen köszönöm a véleményed, örülök, hogy erre jártál! S igaz, amit írtál, boldog, aki félheti a szeretteit!
Olvass máskor is!
H.
Szia Hayal!
Bár október van, de igazi novemberi vers ez. Kicsit szomorú lettem és ez jó!
Nagy hatással volt rám a versed. Nekem azok jutottak eszembe, akiket már hiába féltenék.
Gratulálok!
Üdv: Deiphobae
Kedves Deiphobae!
Nagyon köszönöm, hogy írtál, és örülök, ha gondolatébresztő volt számodra a versem, ez mindig olyan jó érzés nekem is!:-)
Olvass máskor is!
J.
Kedves Hayal!
Szép ünnepi koszorúba fontad gondolataidat – megemlékezve – az elhunytakról, akiket szerettünk…
Szeretettel: Kata