Utazom, alattam zötyköl a vonat,
csizmámról békésen olvad a latyak.
Nézem a tájat, mészfehér és fahéj,
kezemben szendvics, jókora karéj.
Bóbiskol a szomszéd, belém könyököl,
halszagot áraszt és barackot fütyöl.
Szája szélén nyálhab, édes az álma,
konok a kalauz – ébredés, dráma.
Zsebből laposüveg, ám sehol a jegy,
„Vagy fizet, vagy leszáll” – szól az egyszeregy.
Irány a resti, kis asztallal, székkel.
Sejtem, ma is csak két felest ebédel.
10 hozzászólás
Ügyes játék…életszagú :)))
Nagyon ügyesen oldottad meg a feladatot! :))
Gratulálok! Gy.
Köszönöm, kedves wryan 🙂
Köszönöm, gyömbér 🙂 Elárulom, az ezt megelőző versem is e játék eredménye, csak azt kevésbé érzem játékosnak – azt megszerettem, mint verset 🙂
sokáig ingáztam, láttam én is hasonló eseteket,
nagyon tetszik ez a versed is
üdv: András
Köszönöm, kedves András 🙂
Erika
Játék a szavakkal…
…de micsoda játék!
Remek, bravúros!
üdv
leslie
Nagyon örülök Neked, Leslie 🙂 Köszönöm!
Erika
Ez azért jóval több volt, mint egyszerű játék a szavakkal.
De ahogy látom, te minden szóhalmazból képes lennél műalkotást csinálni.
Ami nagyon tetszik benne, hogy életszerű, kissé naturalista, egy "vonatozó" embernek nagy élvezet volt elolvasni, hisz ez bárkivel bármelyik nap megtörténhet!
De ez is az irodalom része, ha ilyen pompásan fogalmazol!
Üdv.:Tamás
Köszönöm, örülök a gondolataidnak, nagyon jól estek 🙂
Erika