Egy fecskepár az ereszünkre szállott,
Örültek rajt' a gyermekek
És épített a karcsú fecskepár ott
Egy kedves fészek-remeket.
Gyermekhadam kiosont reggel, este
— Melegre fordult már a nyár —
S mosolygva, csendben egyre nézte, leste,
Hogy mit csinál a két madár.
Az egyik ott ült hosszasan a fészken.
Ez volt a fecske feleség ;
A férj, az elezikázott nagy merészen
S ha megjött, volt bő eleség.
Egy reggelen a gyermekek ujongva
Tánczoltak a fészek alatt:
A fészekben négy fecskefi szoronga
S tátogtak, mint a kis halak.
Elment már anyjuk is, de sose messze,
Hogy elhárítsa, baj ha van.
S mikor apó is megtért az ereszre,
Mind ettek-ittak nagy vigan.
Mi zsellérek voltunk csupán a házban.
A háziúr egy nap belép.
Hej, ennek én hiába magyaráztam,
Hogy milyen szép a fecske nép!
7
„Pusztulniok kell, házbért nem fizetnek,
Mi jusson laknak falamon ?“
S levereté a fészket az eretnek, —
A gyermekek sírtak nagyon.
A négy fiók a fészek törmeléken
Tört csonttal végsőt pihegett;
Apó, anyó ott körözött a légben,
Keresve fészket, gyermeket.
A feleségem véletlen kimégyen
Néz és szemén im, könnye ing:
«… Csak legalább ne lettek volna négyen,
Épen, miként a mieink !»
Kozma Andor 1861 – 1933
Das Schwalbennest
Ein Schwalbenpaar ist bei uns eingezogen,
die Kinder haben sich gefreut,
und haben sie sich ein Nest gebaut oben,
kleine bleibe, unter dem Dach.
Morgen und Abend die Kinder aufgeregt,
— es wurde Sommer inzwischen —
lachend schauten die Vögel ganz angeregt,
wie beide, dort fröhlich zwitschern.
Die einte sitze schon sehr lang auf dem Nest,
die war sicher die Schwalbenfrau,
der Mann flog mutig immer wieder Südwest,
‘d, wenn er kam, war dass, Essens Schau.
Eines Morgens jubelte die Kinderschar,
tanzten unter dem Vogelnest,
im Nest vier frisch geschlüpfte Küken Sass,
und gienten wie Fische am kochfest.
Die Mutter ist auch raus, aber nie weit weg,
dass, sie immer aufpassen kann,
‘d wenn der Vater, auf dem nach Hause Weg, gibt
essen, mit allem Drum und Dran.
Wir waren bloss Zinsbauer in dieses Haus.
Eines Tages kam der Hausherr.
Vergebens sagten wir ihm geradeaus,
wir haben die Schwalben sehr gern.
„Die Zahlen kein Zins, Ihr müsst sie vertreiben,
mit welchem Recht, hausen die hier?“
‘d der Ketzer, hat das Nest herunter gerissen,
die Kinder weinten, alle sehr.
Vier Küken am Boden in Zerstörten Nest,
wimmernd, mit zerbrochen Gliedern;
Beide Eltern kreisten in Luft hin und her,
suchten das Nest und die Kinder.
Meine Frau ist per Zufall rausgegangen,
sah, und fing an laut zu weinen:
„Warum müssten sie auch vier Küken haben,
vier, genau so viel, wie meinen!“
Fordította Mucsi Antal