Köztesen

…ha már nem érzem itt a sejtjeimben,
hogy más is vagyok immár, mint tetszhalott,

árnyékom is lesz a járdán, mit szerintem
az utolsó élő, éber perc hagyott,

kék szememben fekete szénporok,
cseppfolyós a csont, a testbe csordogál,

nincs a bőr, mi egybetart, ma szétfolyok
mint szélviharban parányi porbogár,

nem tudtam, hogy így fáj az, ha felnövök
s a régi séma torz lesz. Fűbe vedlett,

a régi ideál lassan elgörög
s lép helyére új: az se hűtelen tett,

ez valahogy most egy köztes állapot,
de tudom, hogy nem megy enélkül, értem,

két ajtó van. Küszöb. Közben állhatok
itt és ott: ez lesz az elévülésem.