Bíbor levelek hullanak sűrűn köröttem,
festői színekből bokrétát kötöttem.
Fekszem az avarban, kacagok a világra,
sőt fittyet hányok ám, ezernyi hibámra!
Érzem az orcámon a szelíd nap cirógat,
ott a fa bőségben ontja a diókat.
Rőt bundások gyűjtik be vidáman, szaporán,
míg lüktet a virgonc ősz, s nem lesz halovány.
Deres már a reggel, dalos rigó sem ébreszt,
topog a közelben a tél, célt nem téveszt.
Gyorsabban fut az idő, mint a sebes patak,
lassan elfúlnak az ajkakról a szavak.