Lélegzem. Monoton lüktető hangzavar. Füstlepel takar, de nem zavar. Élek. Mámorosan szorongó extázis. Kérek egy új kört. Jó pia. A falon egy sötétszürke megkopott kópia. Kedves hely. Hagyom. Folytonos lüktetés, édeskeser' büntetés. Örök, örök állapot. Mély és felszínes, légnemű, vontatott. Hozzám nőtt a pult. Kényelmes a múlt. Szédület övezte tűhegynyi révület. Kell. Jó így. Zeneszoba. Betakar, de hozzám nem ér. Dobbanás, csobbanás. Nem tudom alszom-e. Azt hiszem, Én vagyok. Sodródó áram. Nehezedik lassan a vállam, s összegyűri magát a tér.
11 hozzászólás
Nehéz lenne megmagyarázni miért, de tetszik nekem.
Adler, örülök, hogy olvastál!
Nekem is tetszik! Én se tudom megmagyarázni miért, de megpróbálom. Ez egy elkapott pillanat. Egy belső kép fotója. Hangulati, érzelmi elemek mondatokba, rímekbe foglalva. Az teszi élvezhetővé, hogy jók a rímek, és jól lüktet az egész. Esztétika óra a gimiben: tartalom és forma (dialektikus) egysége. No, melyik fontosabb? Melyik előbbvaló? -én
Bödön! Ismételeten köszönöm, hogy elmerengtél az írásomon. Tartalom és forma, egyaránt fontos egy műben. Ha aránytalanúl kapnak hangsúlyt elvész a mű lelke – szerény véleményem szerint. S annyit még hozzáteszek, hogy szerintem az, hogy a vers nehezen értelmezhető, nem jelenti azt hogy a tartalom kevés hangsúlyt kapott… bár tudom, te sem állítottál ilyet.. 🙂
Üdv.: én 😀
Kedves Janka!
Igazán jót alkottál! Különösen az tetszik, ahogy a lüktetés és a lomhaság érzékletei kerülnek szembe egymással… "hangzavar, extázis, szédület, dobbanás, sodródás…" került szembe a "monoton fütlepellel; az örök, vontatott állapottal".
tisztelettel: Éjkirály!
Tetszik a paradoxon cím! Jók a rímek, a ritmus, a költői képek. Érdekesen írtad meg a verset, illetve érdekes a kapcsolat a cím és maga a vers között. Valahogy nem ilyen verset képzeltem el pulzár címmel, igazából semmilyet nem tudtam, de nagyon kellemesen csalódtam. Igazán kiemelkedő alkotás lett! 🙂
Üdv: Sachiko
Szia Sachiko!
Örülök, hogy olvastál, és főképp, hogy kitértél a címre!
Valóban paradoxonnak tűnhet, hiszen a pulzárok rendkívül nagy energiájú, elképesztően gyorsan mozgó pulzáló neutroncsillagok a világűrben, melyeknek akkora a fénye, hogy nevezik a világegyetem világítótornyainak is őket. S mint ilyenek, nem passzolnak a vers vontatott, félhomályos hangulatához. Itt-ott azonban vonható egy két párhuzam: folytonos lüktetés, örök állapot, sodródó áram, összegyűrt tér. Bár annak tűnhet nekünk embereknek, a pulzár hatalmas gyors élete sem tart örökké, hosszú idő után mozgása lassúlni kezd, és e lassan vibráló fázis után fénye kialszik. Persze a vers nem erről a jelenségről szól. Egy emberi állapotról, lebegő féltudattalan érzésről, mely kicsit olyan állandónak tűnhet, mint egy fényét vesztő, lassú pulzár vibrálása.
Köszönöm, hogy itt jártál és magyarázhattam kicsit!
J.
Kedves Janka!
Köszönöm a magyarázatot, sokkal egyszerűbben összefoglaltad a pulzár fogalmát, mint azokban a hosszú leírásokban, amiket itt-ott a neten találtam. Ennek a dolognak én magam is utánanéztem már korábban, mert érdekelt, s bevallom, a te versed hozott erre az oldalra. 🙂 Örülök, hogy rátaláltam. 🙂
Igen, felfedezhetők benne párhuzamok, ezért is írtam azt, hogy érdekes a kapcsolat. Jól vonatkoztatsz magadra, elvontan, ami nagyon tetszik.
Így már sokkal több értelmet is nyert a versed.
Az első hozzászólásomból kimaradt, hogy annyit sajnálok, hogy nem versbe szedett a formája. Így sem rossz, mert érezni a ritmust, csak konkrétan nekem úgy jobban tetszene a külseje.
Szerintem még visszatérek!
Üdv: Sachiko
Folytonos lüktetés az egész mű. Lüktetnek a rímek, a hangulatok, a hangok, még az események is, minden látszólagos mozdulatlanság ellenére. "Összegyűri magát a tér": nagyon kifejezők a képeid, szinte átélem az egészet.
Gratulálok, véleményem szerint nagyon jól sikerült prózavers ez.
Aray, köszönöm, hogy itt jártál, és értékeltél! 🙂
Egyszerű, tényszerű, hatásos.