A semmiben
magam keresem
de csak semmit találok.
Utam állják
s létem lezárják
a láthatatlan rácsok.
Nincsenek .
Így áttörni sem
lehetséges rajtuk.
lelkemben
mégis ismerem
félelmes hatalmuk.
Nem-lét ben
levő acéloszlopok
áttets ző fémhada.
Sötétben
nyújtóznak el monoton
s zárnak önmagamba.
1 hozzászólás
Na ez meg egy szép filozófikus vers ! Mondjam azt , hogy költőnek születtél? Mondom ! mert ezt lehet tanulni, de megtanulni nem lehet, csak annak, aki maga is költő!
Élveztem a szavaidat, és el is gondolkodtattak.
szeretettel fefo