Szerelmem úgy csobog feléd ma,
akárha volna láza forrás,
amely szelíd folyódba futva
ölelne, mint ezernyi sodrás.
Akárha volna elfogódott,
kamasz diákja iskoládnak,
ki elpirul, mikor megoldod
övét a lenge pongyoládnak.
Szemedbe nézve szédülésem
repít a kozmoszod terébe,
forogva csillagok ködében,
hevén beléd karolva égne.
Ha majd az éj lebegve eljő,
s teríti ránk a kéj palástját,
a Hold körött megannyi felhő
leselkedik le fátyolán át.
3 hozzászólás
Kedves Imre! Jó ritmusos szerelmes vers. Elismerésem. santiago
Igazán köszönöm, kedves santiago.
Szia!
Csodálatosan szép szenvedélyes versed többször is elolvastam. Szép gondolatok, tele egyedi kombinációkkal. Én magam is így szeretek írni. Tiszta, tényleg arról szól amiről akartad. Kifejezetten tetszik. Szívesen nézek be hozzád máskor is.
Üdv: Zoli