László király vágtat lován,
vágtat lován, egy lány után.
Egy lány után, kit kun rabolt,
kit kun rabolt -, már szinte holt…
Már szinte holt? Csak sápatag,
csak sápatag, de lábra kap…
De lábra kap a szép leány,
a szép leány, a kun lován…
A kun lován, hold-halovány,
hold-halovány, magyar leány…
László látja, nem fogy a köz,
nem fogy a köz, a két ló közt…
Paripája, jobban nem mén,
s jobban nem mén, az a kun mén.
Az a kun mén, most is futna,
s futna most is, László lova…
Kiált vala Boldog László:
"Húgom, légy hát kun-lerántó!
Kun-lerántó fehér személy,
fehér személy, bátor legyél!"
Hold-halovány magyar leány,
magyar leány, az út porán.
Az út porán lóról estek,
dulakodván…, levettettek.
László király így beérte,
Így beérte, s ez lett vége…
vége lőn, kun-lányrablónak,
lányrablónak, pusztítónak..!
Boldog László ölre méne,
ölre méne, megküzd véle.
Megküzd véle, estebédig,
estebédig, be nem végzik…
Erős a kun, nem bír véle,
nem bír véle -, a kun vitéz se.
Talán ma is harcolnának.
harcolnának, birkóznának…
Segélő kéz megérkeze,
megérkeze a lány keze.
E lány keze, benne fegyver,
benne fegyver, harci kedvvel…
Ő a hold-halvány leányka,
ki a kunnak inát vágja.
Inát vágja kun vitéznek,
oly ereje van kezének!
Leroskad a lány rablója,
ezennel ütött az óra.
Ütött néki végórája,
végórája, hamarjába'…
Sorsa bételt, vége neki,
vége neki -, fejét veszi.
Fejét veszi László király,
király, kinek segít a lány…
Amikor így végzett véle,
Lefekszik, a lány ölébe…
Lány ölében elszenderült,
elszenderült, oly kimerült…
Fejem, hajtom az öledbe,
az öledbe, tarts kezedbe!
Tarts kezedbe, simogassál,
simogassál, babusgassál!
Most így fekszem, fejbe nézve,
fejbe nézve, lány ölébe'…
Csak Szög lovam figyel ébren,
ébren figyel, a sötétben…
2 hozzászólás
Ismét egy fantasztikusan érdekes és jó vers. Azért érdekes, mert csupa ismétlés, ami nem ront, hanem javít rajta. A versben semmi cifraság, mégis teljes, utánozhatatlan, tiszta, szép magyarsággal írt alkotás. Gratulálok, nagyon tetszik nekem.
Szeretettel: Kata
Örülök, hogy észrevetted, kedves Kata! Az ismétlések nyomatékosítnak és elősegítik a balladai atmoszférát. Erről a témáról olyan verset próbáltam írni, amely nem szokványos szerkezettel rendelkezik. A történet régi volta, s I. László iránti szinte vallásos népi legendahit. Mátyás mellett eme lovagkirályunkról maradt fenn a legtöbb legenda. De az ő esetében csodákat is jegyeznek. Újabban árpád-kori templomok falain találtak freskókat a Szent László legendáriumból. Később a reformáció terjedésével ezeket lemeszelték, de alatta megmaradtak a régi freskók viszonylag jó állapotban. Szerintem I. László legendái nem csak róla szólnak, hanem egy ősi vallás részei, melyet később reá testáltak. Ennek fényében írtam meg fenti versemet.
Szeretettel: alberth