Leopold, a kis béka
egyszer egyet gondolt,
jó lenne, hogyha még ma
megnyílna egy légybolt.
Sok testvér, meg sok barát
csak vásárolna ott,
nem lesné a vacsorát,
így töltve a napot.
Aztán félig éhesen,
felfújva jól magát,
nem brekegné éjeken
sopánkodó dalát.
Ki kedvtelésből fogja
szorgosan a zsákmányt,
s halomra gyűjtve hozza
eladni mind, zsákszám,
az kérhetne egy számot,
azt, amire vágyott,
majd békaszerenádot
hallgathat az ágyon.
Legelső útja egyből
nagyapjához vezet,
fecseg mindezekről
jó hosszú perceket.
Kedves, bölcs öreg, kivár,
csendben csak ennyit mond:
Gondold még át, jól ki jár!
Tán lesz ki dolgozik?
16 hozzászólás
Kedves Zsoka!
Szépen leírtad ezt a kis versikét és jó is volt olvasni, és tanulni is belőle. Amikor végigolvastam akkor elgondolkodtam a nagyapa szavain. és eszembe jutott Stephen King egyik idézete:
"Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá"
…Hála Istenek, ilyesmi csak az emereknél történnik meg, az álatok nem keresnek okot a tettükért.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Köszönöm a találó idézetet, valamint megtisztelő szavaidat.
Sajnos az emberek egyre jobban ilyenné válnak. Még szerencse, hogy a valóságban az állatok az ösztönükre hagyatkoznak.
Tetszett példaversed
Szép és tanulságos.
Igaz értéket rejt,
És mégis mulatságos.
Az állatvilágból sokszor vehetnénk példát egy-egy viselkedésre. Gyakran humánusabban élnek, mint mi emberek.
Üdv:
Millali
Kedves Millali!
Köszönöm az értékelő versikét és a megtisztelő hozzászólásodat.
Vannak viselkedési formák, melyeknél valóban nem ártana példát venni az állatokról (jó értelemben, természetesen).
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Gratulálok! Tetszik ez a kis verses mese. Tán nagymama szerepre készülsz?
szeretettel üdv:Vali
Kedves Vali!
Örülök, hogy erre jártál és kedvedre valót találtál.
Előbb, vagy utóbb remélem, hogy igen!: /Egyenlőre utóbb – úgy gondolom.:)))/
Tudod, időben el kell kezdeni készülni.:)
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Aranyos kedves vers. Szeretem az ilyeneket!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Örülök, hogy tetszett.:) Köszönöm a látogatásodat és az értékelésedet.
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Aranyos versike. 🙂
Gratulálok szeretettel: Adrienn
Kedves Adrienn!
Örülök, hogy tetszett a versike. Köszönöm, hogy meglátogattál, valamint az értékelésedet.
Szeretetel: Zsóka
Remélem nem is olyan sokára, olvashatom majd az ilyen kedves versikéket, az unokámnak. Pár év!
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Gyerekeiknk megnőttek, lassan már az unokázásnak jön el az ideje. Jó lenne majd sok szép mesét és verset olvasni nekik. Na, de még egy picit azért várjunk vele…., annak is eljön az ideje!:)
Köszönöm, hogy meglátogattál, valamint az értékelésedet.
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Kedves verses mese. Tetszett.
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!
Örülök, hogy tetszett a verses mesém. Köszönöm, hogy meglátogattál, valamint az értékelésedet.
Szeretettel: Zsóka
Nagyon tetszett verses meséd. Rímes, tanító jellegű, érdekes.
Gratulálok: Hajdu Mária
Kedves Mária!
Köszönöm szépen az olvasást. Örülök a véleményednek. 🙂
Továbbra is szeretettel várlak verseimnél. 🙂
Üdvözlettel: Zsóka