Alszik a Nap, szövi az álmát,
gyászos égbolton keresi a párját!
Csillagos mezőkön boldog a Hold,
itt tombol a Tél, minden oly zord.
Fekszem és nézem, a szürke éget,
dombokon sínylő vastag jeget.
Magasan száll a bádog madár,
jöhetne lassan a Tavasz is már.
Szívemben tavasz, de bánat is még,
benne lakol már nagyon rég,
Űzd el, kérlek, a nyomasztó magányt,
imádni foglak, mint egy kis bálványt!