hogyan játszik a lelkekkel
elhulló levélként szitál a köd
míg lassan el nem veszek benne én is
hiába is keresnélek
parázs-fényű szemedben
megnyugvást találnék
de békét soha
míg az idő lassan elfogy
s én ott állok majd
öregséged poros küszöbén
hogy jó éjszakát kívánjak
örök és
nyughatatlan lelkednek
3 hozzászólás
Szép gondolat.
"…ott állok majd öregséged poros küszöbén" – ez egy nagyon szép kép, a versed egyébként is olyan, mint egy keserédes fuvallat, rövidsége ellenére erős hangulata van, és ez tetszik!
Üdv: Kalina
Köszönöm Kalina, jó, hogy megérezted ezt a hangulatot, mert ez tényleg igazából egy ilyen hangulat-rögzítő vers.
Hanga