Tüdőm rágja már a bányász-kór,
zihálok szén-poros vért felköhögve,
s a hűvös este sem enyhíti kínom.
Sziszegve ül az idő ágyam szélére,
kivillantva tűhegyes méregfogait,
melyen halál csillan ezüstcseppekben.
Mily átok szállt bölcsőm peremére,
hogy ily lélekember lettem e földön?
Mily borzalom szülte létem csillagát,
csak azért, hogy vérbe borulva lehulljon?
Félelemfalak közt tengődnek perceim,
s kifordult szívem csak úgy kalapál,
szétmálló tudatom még aléltan rá kiállt:
-Meg ne állj, Te bolond király!
Zord idők ülnek napjaim arany trónján,
s szél-korbáccsal csapkodják éveim hátát,
lélekszemem még elméláz: lehettem volna talán…
4 hozzászólás
Szia zuzmara!
Találkoztam ilyen emberrel, élethű a leírás. Asszociáltam is, nem volt kellemes, de ez versed fényét emeli, mert ütött, átéltem. Mesébe kanyarítod a valóságot, ez tetszik, mert eltereled vele a gondolatokat. A zárásban jó a "…", mert nagy levegőt véve folytathatjuk… a vége úgyis a "bányász" lenne. Ismerem…
A címe tetszik, mert figyelemfelkeltő, a képek is élnek, valóságosak.
Egy kis javítás: a "rákiált" így helyes. Utólag elmélkedtem azon, hogy talán a "sorsképek" megfelelőbb kategória lenne, de az "elmélkedés" is helytálló.
Stílusosan: "jó szerencsét!" 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm kedves Kankalin!
Néha nagyon "mélyen" tud járni az ember…
Szeretettel láttalak: Tünde
Drága Tünde!
Teljesen megértem versedet, a betegségek senkit nem kímélnek, a test használódik, a zord idő teszi dolgát, tudom én is, ám a lélek ezen is képes felül emelkedni, mert benne élnek az élet szép és nemes dolgai, ahogy benned is ott van. Szomorkás versed szép és merengő a kérdésekre a választ keresve én is elgondolkodtam. Minden jót kívánok kedves Tünde!
szeretettel-panka
Drága Panka!
Keresem az utam, a helyem…
Talán az idő, talán a gondok, de mindig valami térdre kényszerít.
Szeretettel láttalak: Tünde