tudatomon átcsoszognak öreg kételyek
hosszas szemüvegtörlésbe kezdenek
őszülnek bennem egyre
sétapálcára támaszkodva.
megözvegyültek mind hisz
bizonytalanság-társukat már
remény-koporsó fedi.
kijárnak hozzá virágot locsolni
szomorkás hétvégeken
gondoznák élhetne még
de jönnek az unokák
a fáradhatatlan öröm-csemeték.
rácsimpaszkodnak viháncolva
a ráncbaszedett búra
ő történeteket mesél
emlékszik háborúkra,
ám ezeket elfeledi a sok kis vidám kölyök
s azt hiszik hogy boldogságuk
végtelen és örök.
Lelkesedésem
By Horváth Éva
1 hozzászólás
Ne sértődj meg, ha úgy írom le, ahogyan eszembe jutott, amint elolvastam a versed.
A féligmagyar-mondataidat nem lehet mindig érzékelni-érteni, hiszen némelyiknek van vége – a pont. De eleje nincs – mert hol a nagybetű?
Ez a furcsa divat, hogy a mondatokat kisbetűkkel kezdik – érthetetlen. Azt lehet hinni, hogy azoknak, akik soha nem tanultak magyar nyelvtant, talán könnyít, de azoknak nehéz értelmezni, akik tudják, hogyan kell egy mondatnak kinézni. Én ezeket a verseket, amelyek szinte egymondatosak – nem tudom értelmezni.
Persze, lehet, nálam van a baj.
Üdvözöllek.