Mikor éppen előre lépnék
mondasz még valamit
és azonnal elvesztem
belőled merített lendületem.
Mikor már repülni kezdenék,
legyőzve földhöz ragasztó rémképeimet,
még egy enyhe szélvihart küldesz
és feléd indulásom tőled távolodássá válik.
Önmagam körül dülöngélek.
Vessem lábaid elé magam, hogy elérhesselek?
Hívogatsz. De bíztatásod intéssé válik,
s figyelmeztetésed csak
továbbfontolgatásra késztet.
Csitulj és talán elhiszem magunkat
egy pillanatra, míg bűvkörödbe érek.
Szólsz még? Vagy hallgatsz,
hogy forgószeled el ne érjen
és süvíteni csak akkor kezdesz,
ha már tényleg karjaidban tartasz
és biztatásomnak még feltétlen
szükségét érzed.
1 hozzászólás
Igencsak könyörgöd istápolását. Hiába lesz!…