szél-kosárban kis ruhám.
Sűrű hám a kötelék,
Két tulok bút köt elém.
Kút-álomban könnyű vágy,
Nyávogva földben kis nyű váj.
Nyavalya tör ki bongó kinccsel,
kancsal pertlin lepel kínt csen.
Toccsanva száradó vad bika-ruha,
Kora-hűs csepptől por merev ina puha.
Népe hív a zengedelmes kerti csendnek,
Nedű-nők emlékeimbe hűs vizet csennek.
Csónak csacsog a pillanaton,
nőttön-nőve ringat – hagyom.
Hegyem ujj-begyén döng a dongó élni-mersze.
Már szép. De kertednek kútjából, férfi, mersz-e?
Mersz-e?